Brutális: ez maradt a kivágott Mátra erdejéből!

A hétvége a túráról szól!

Így tett olvasónk, Imre is, aki kedvesével Ferivel és bolognese kutyusukkal akartak kimenni az erdőbe egy kellemes őszi napot eltölteni.

Egyszerűen letaglózta őket az a nyers pusztítás, amit láttak!

Pásztó felől a táj

A domb teljesen kopár volt, épp mentek le a munkagépek, az utolsó fákat is elszállítandó. Imre elmondása szerint, még lehetett hallani a teherautóra pakolt fákon az állatok neszezését.

Úgy tudták, ezeket a helyeket, erdőket még megtartja a Kormány az embereknek eredeti formájukban, ám ahogy látjuk, ebből sem maradt semmi.

Egy előnye marad csak az egésznek: Salgótarjántól Egeren át át lehet látni Miskolcig tiszta időben, hogy nem maradt fa.

A cikk összes képe a helyszínen készült olvasónk Canon gépével.

Az utolsó, megmaradt fa
Döbbent turisták mindenhol, Ágasvár bérceinél
Ennyi maradt Galyatetőből